Ungár Péter Bóka Jánossal egyeztetett Schmidt Mária éttermében
A megbeszélésen Schmidt Mária is jelen volt.
A megbeszélésen Schmidt Mária is jelen volt.
Legalábbis a bevételek csaknem fele onnan származott. De még így is keletkezett 80 millió forint hiány.
Egy év alatt a harmincadára esett vissza a Pió-21 Kft. nyeresége.
A kifizetésről az április végi közgyűlésen döntenek.
Szerdán délelőtt hivatalosan is megszűnt az LMP parlamenti képviselőcsoportja. Ezzel a párt maradék önálló parlamenti nyilvánosságát is elveszítette, valamint havi több tízmilliós költségvetési támogatástól is elesik.
Az LMP egyetlen, egyéni mandátumot nyert képviselője a párt után a frakcióból is kilépett, ezzel a képviselőcsoport megszűnik. Kivéve, ha 3 nap alatt találnak egy beugró képviselőt. Vagy kettőt, mert a pártból már szintén kilépett Keresztes László Loránt is átülhet a függetlenek közé. Ungár Péter társelnököt kérdeztük, megszűnik-e a frakció.
Míg Gyurcsány Ferenc prózában, Ungár Péter lírában próbálkozik.
Novák Előd az LMP-s Ungár Péter szexuális irányultságára tett utalást a napirend előtti felszólalásában, ezért Soltész Miklós kereszténydemokrata államtitkár arra kérte a Mi Hazánk képviselőjét, hogy kérjen bocsánatot. Novák Előd a HVG-vel azt közölte: nem kér elnézést, mert szerinte semmi sértőt sem mondott. Az elhangzottakkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „Értse mindenki úgy, ahogy akarja”.
A Terror Háza főigazgatója szerint abban sincsen semmi különleges, hogy meghívta Orbán Viktort az adriai nyaralójába.
A miniszter arról is beszélt, hiába felügyeli a Budapest–Belgrád vasútvonal építését, nincs köze ahhoz, hogy ahhoz épp a miniszterelnök apjától rendeltek követ.
Mindeddig inaktív palackozóüzemet vásárolt az LMP-s politikus és a Terror Háza Múzeum főigazgatója festői környezetben, a Balaton-felvidéken.
Üldözi a média Ungár Pétert, amióta Csárdi Antal azzal ugrott ki az LMP-ből, hogy egy általa megismert bizonyíték alapján az ellenzéki pártelnök titokban Rogán Antallal egyeztetett az önkormányzati választások előtt. Ungár a Fülke Extrában részletesen beszélt arról, hogyan zajlott Vitézy Dávid kampánya, és színjáték volt-e Szentkirályi Alexandra visszaléptetése. Azt is elmondta, meddig marad politikus, szerinte ugyanis „minden ellenzéki párt meghalt”. Beállna Magyar Péterhez? Oligarchának tartja magát? Futott már össze Orbánnal, amikor a kormányfő a családi nyaralójukban vakációzott? Megbánta a coming outot? Kiderül a HVG közéleti podcastjából.
Az LMP-ből távozó és ezzel a frakciót is robbantó Csárdi Antal kitart a Vitézy-Rogán-Ungár összejátszás mellett, bár ennek bizonyítékát megsemmisítette. Annyit tudunk, hogy ez egy fotó, de nem a trióról. A három szereplő terel, a Fidesz-LMP együttműködést először felvető Karácsony és a Vitézyt dicsérő Tisza hallgat.
Állítása szerint a képet egy pendrive-on kapta, de a forrásvédelem miatt már megszabadult tőle.
Csárdi Antal erre hivatkozva jelentette be, hogy kilép az LMP-ből, amelynek így a parlamenti frakciója is megszűnik.
A független képviselő szerint Vitézy választási csalás részese volt.
Még négy évvel tovább marad az Agrárminisztérium abban az exkluzív irodaházban, amit az Orbán-kormány még 2018-ban saját akkori kormánybiztosa, Schmidt Mária cégétől bérelt ki – derült ki közérdekű adatkikéréssel megszerzett dokumentumokból. A bérleti szerződést ugyanis csendben – és verseny nélkül – újrakötötték, méghozzá úgy, hogy változatlan szolgáltatásért havonta 30 millióval még többet is fizetnek közpénzből. Schmidték cége így már havi 147 millió forintot kap, és mivel az inflációt is kompenzálják nekik, mostanáig több mint 10 milliárd forint vándorolt a NER-kedvenc “főbérlőhöz”.
Egymás után reagálnak az ellenzéki pártok a miniszterelnök politikai igazgatójának interjújára, melyben azt taglalta, ’56-ból kiindulva a magyarok inkább nem védekeztek volna egy orosz agresszió ellen, ahogyan Zelenszkij és az ukránok tették.
Az LMP tényleg elhitte, hogy lehet más a politika, valaha náluk is ezrek vártak arra, hogy csatlakozzanak, mint most a Tisza Pártnál, végül mégis a Fidesz térfelére játszották át az ellenzéki pártot – erős kritikát és egyben önkritikát fogalmazott meg a Fülke Extrában Vágó Gábor. Beszélt arról is, vajon Magyar Péternek sikerülhet-e, ami nekik nem, tartja-e a kapcsolatot a szintén már civilként dolgozó Szél Bernadettel és mit gondol arról, hogy Ungár Péter a NER-bizniszekből is származó vagyonából finanszírozta Vitézy Dávid kampányát.
Mindegyik ellenzéki párt meghalt, csak ezt rajtunk kívül egyikük sem vette észre – mondja Ungár Péter, az LMP társelnöke, aki Magyar Péterről és arról is beszél, mi a hasonlóság a Fidesz és az LMP között.